Hogy határokra szükség van, sokat halljuk. Olyan alapvetés ez, amivel elvben nagy az egyetértés, a gyakorlatban mégis ködös és kényes terület ez.
Egyrészt, határaink egyéniek, nincs általánosan követhető útmutató. Másrészt, viszonylag új téma ez, nincs többgenerációs kultúrája.
Bár a belső határok megléte általános emberi, felmenőink alighanem kevesebbet gondolkodtak és beszélgettek róluk. Sokáig fogadtuk el, hogy nemet mondani/más módon határt szabni önzőség, gyengeség, unalmas, stb. Szeretjük, hogy ebben változik a világ, transzgenerációs traumákból gyógyulhatunk és gyógyíthatjuk egymást is.
Egy ideje figyeljük a magunk viszonyulását a határokhoz. El- elcsípjük, amikor
- régi mintákhoz nyúlva nem jelöljük ki őket
- amikor az elnyomhatatlan testi kényelmetlenség ellenére engedjük átlépni őket
- amikor anélkül tanakodunk a másik határairól, hogy az szavakkal, tisztán kijelölte volna őket
- amikor minket triggerelnek a másik határai
Határaink akkor is vannak, ha nem ismerjük őket. Erről árulkodik az a testi kényelmetlenség- érzés, amikor a másik kedvében járva átléped őket.
A határszabás tanulási folyamat. Saját határaink megismerésével kezdődik, így tudjuk aztán (gyakorlással mind tisztábban) kommunikálni őket. Így lesz terünk és igényünk a másik határainak megismerésére és tiszteletére. Így védhetjük magunkat a kiégéstől, a minket nem szolgáló dinamikáktól, önmagunk túlnőtt elkerülő stratégiáitól.
Határainkat nem csak szavakkal mutatjuk és védjük; mindennapi döntések sorával kommunikáljuk őket magunk és a másik felé. Gyakorlási helyzet tehát bőven van, lehet belőled elég jó határtartó: )
Írta: Csathó Lilla és Csathó Lotti
Tudj meg rólunk többet: https://ctosisters.hu/rolunk/
Kövess minket Facebookon és Instagramon további tartalmakért. Az oldalakon a tartalmakat grafikákkal illusztráljuk.
Fb oldal: https://www.facebook.com/Commitment-to-ourselves-108505677978893/?ref=pages_you_manage
Instagram: https://www.instagram.com/commitmenttoourselves/?hl=hu
Kiemelt képünk illusztráció
Forrás: canva
