Az igaz, hogy amint megízleljük az egyensúlyozásunk gyümölcsét, a belső békét, kényelmetlen tapasztalás időnként újra nélkülözni azt. És az is igaz azonban, hogy a fejlődés és egyensúlyozás szükséges elemei a kibillenések, megakadások, visszalépések. Nem öncélú halmozás ez, példákon keresztül lássuk a különbségeket.
Kibillenés: kényelmetlenségérzés, valamelyik fizikai alapszükségletünk kielégítetlensége áll a hátterében. Pl.: nem aludtunk eleget, ételválasztásaink, önmagunkra szánt/ pihenőidő hiánya, stb. A probléma megfejthető és van belső szabadságunk egy működőbb gyakorlat kialakításához. Ennek során erősödik az önmagunkba vetett bizalmunk, így sikerélményt is megélhetünk a „helyre billentéssel”. A határaink megismeréséhez szükségünk van kibillenésekre.
Megtorpanás: ilyenkor érezhetjük, hogy megragadtunk egy nehéz élethelyzetben, és nincs belső szabadságunk az elengedéshez. Egy másik formája, amikor egy gyümölcsöző időszak után megállni látszik a jó áradása és a fejlődésünk. Ha úgy találjuk, hogy hogy mindent megteszünk-e a jóllétünkért, amire lehetőségünk van. sajnos nincs gyors megoldás. A türelem gyakorlására remek időszakok ezek, amiket a sűrűjében szerintünk lehetetlen szeretni. Nincs látványos drámai súlya, mint egy visszaesésnek, és nem múlik el olyan gyorsan, mint egy kibillenés. Mivel tartósan együtt ülni a kényelmetlenséggel nagyon megterhelő, idővel félelemvezérelt és önszabotáló tettekhez vezethet, csak hogy „történjen valami”. Hiszen a drámát megszoktuk, és a romeltakarításnál problémamegoldók vagyunk, míg a várakozásban látszólag nincs semmi dicső. Az igazság azonban az, hogy még soha semmi nem maradt változatlanul az életünkben, a megtorpanások véglegesnek tünése illúzió. Most ez van, de küszöb alatt igenis zajlik a változás, és a türelmünk beérik, ha engedjük. Fontos felismeréseket hozhat önmagunkról egy ilyen időszak, amely során nagy szükségünk van arra, hogy együttérzők legyünk magunkkal, és amikor csak lehet, találjunk helyet a jónak is.
Visszaesés: intenzív, megterhelő élmény. Múltbeli traumáinkat felpiszkáló helyzetekben előfordulhat, hogy átveszi az irányitást a bennünk élő sérülékeny gyermek, és automatikus, mélyen kódolt viselkedésformáinkhoz nyúl vissza. Ezek általában nem szolgálják a jelenbeli boldogságunkat és békénket, a felnőtt élet normáival, még fontosabb pedig, hogy az erős önmagunkról alkotott képünkkel nehezen egyeztethetők össze, ezért gyakran szégyelljük magunkat utólag. A kontrollvesztettség megélése retraumatizáló hatású, mély nyomot hagyhat bennünk minden visszaesés. Önismerettel, odafigyeléssel sokszor nyakon csíphetjük még a kibillenés szakaszában. Nem győzzük hangsúlyozni az elegendő, minőségi alvás fontosságát például, ahogy az önmagunkkal kapcsolódás rituáléi is robbanásokat előzhetnek meg. Ma már egy kimerítő nap után tudom, nem az a jó nekem, ha hallgatom az elmém vészjósló szavait, hanem, ha szeretettel biztosítom, és a jövőben erre a kényelmetlenségre emlékezve előtérbe helyezem a bennem élő rémült, a nagyvilág veszélyeire érzékeny gyermek pihenését.
Akkor lehetnek a növekedésünk, és egyensúlyozásunk segítői ezek a nehéz tapasztalások, ha engedjük, hogy tanítsanak, akkor is, ha kényelmetlen. Ha kíváncsian figyeljük őket, megmutatják, hogy hol van még nagy szükségünk gyógyulásra, és hogy a test- elme- lélek hármasából mire fordíthattunk az igényeinknek nem elegendő figyelmet.
Írta: Csathó Lilla és Csathó Lotti
Tudj meg rólunk többet: https://ctosisters.hu/rolunk/
Kövess minket Facebookon és Instagramon további tartalmakért. Az oldalakon a tartalmakat grafikákkal illusztráljuk. Jó(l)lét című live sorozatunk ezeken a felületeken érhető el.
Fb oldal: https://www.facebook.com/Commitment-to-ourselves-108505677978893/?ref=pages_you_manage
Instagram: https://www.instagram.com/commitmenttoourselves/?hl=hu
A cikkben szereplő kép illusztráció.
Forrás: canva
