A trauma olyan élmény, amellyel a tapasztalás pillanatában nem voltak adaptív eszközeink megküzdeni.Mindannyiunk múltja traumákkal terhelt, a gyermekkor és általában az emberi létezés elkerülhetetlen részei. Túléltük, mondhatnánk, a múltat magunk mögött kell hagyni.
Azonban alábecsüljük emlékezőrendszerünket. Feldolgozatlan traumáink velünk és bennünk maradnak. Nem nyomtalanul, tüneteket okoznak.
Rejtélyes fejfájásokat, tartási problémákat, emésztési nehézségeket, alvászavarokat… Ha ilyenkor egy alapos orvosi kivizsgálás azt mutatja, minden rendben, hajlamosak vagyunk megállni a nyomozásban. Elfogadjuk, hogy mi bizony fejfájósok, rossz alvók, stb. vagyunk. Nem gondolnánk, hogy testünkben ragadt traumáink állhatnak a háttérben. Olyan ez, mintha láthatatlan súlyokat cipelve sétálnál, és azt gondolnád, hát bizony sétálni sajnos végtelenül kimerítő. Minden energiád elviszi, nem lehet mellette felfedezni és magadba szívni a pillanat szépségét.
Traumáink lenyomatai a triggerhelyzetek is. Ilyenkor az élet a múltban szerzett mélysebeinkbe nyúl bele. Egy a jelenben jóval ártatlanabb helyzetre rávetül egy múltbeli veszély árnyéka, és ez intenzív testi és viselkedéses reakciót vált ki belőlünk. Ezekre a sebekre sokszor nem is emlékszünk, a gyors és elárasztó reakció azonban csalhatatlan jele a létezésüknek.
Traumáink félni tanítottak minket: belső veszélyjelzőnk érzékenyebbé vált, hogy felkészítsen és védjen minket a hasonló veszélyektől. Triggerhelyzetekben szirénák szólnak bennünk, veszélyben érezzük magunkat. Hiába torzított a valóságérzékelésünk, és vagyunk valójában biztonságban a jelenben, belső szirénáink zaja és az állandó készültség nagyon megterhelő.
Igaz, hogy amikor traumáinkat szereztük, még nem voltak eszközeink az adekvát feldolgozáshoz. És az is igaz, hogy felnőttként van választásunk.
Traumáink feldolgozása azzal a felismeréssel kezdődik, hogy vannak. Az öngondoskodás jegyében ideje közel merészkedni ezekhez a tapasztalásokhoz. Így vehetjük el démoni erejüket, és válhatunk egyre könnyebbé.
Kettős munka ez. Egyrészt felismerések, megértések és újrakeretezések sorozata, bátor és nehéz mentális- lelki folyamat. Másrészt újra kell építenünk az elménk és testünk közti kapcsolódást. A szétkapcsolódás ugyanis trauma-válasz, nem a természetes állapotunk.
Idővel újra érthetjük testünk bölcs üzeneteit, blokkjait, és igényeinknek megfelelően oldhatjuk fel azokat, tehetjük le súlyainkat, és halkíthatjuk a szirénáinkat.
Írta: Csathó Lotti
Tudj meg rólunk többet: https://ctosisters.hu/rolunk/
Kövess minket Facebookon és Instagramon további tartalmakért. Az oldalakon a tartalmakat grafikákkal illusztráljuk. Jó(l)lét című live sorozatunk ezeken a felületeken érhető el.
Fb oldal: https://www.facebook.com/Commitment-to-ourselves-108505677978893/?ref=pages_you_manage
Instagram: https://www.instagram.com/commitmenttoourselves/?hl=hu
A cikkben szereplő képek illusztrációk.
Forrás: canva
